Judit kérdésére - hogy mit nézzünk meg legközelebb a csajokkal - csípőből lőttem 4 opciót, amiből ő a Hölgyválaszt jelölte vissza. Remek választás volt! Földszint 4. sor - szeretek itt ülni - egymás mellé 7 jegy.
Az első felvonásban azon gondolkodtam, hogy miért Kolovratnik Krisztián játssza a főszerepet. Egyszerűen nem tűnt odavalónak. Igaz, nekem eleve a hangjával barátkoznom kell, mert olyan hangszalag bénulásos-műmacsósnak tűnik (valószínűleg ez nála inkább anatómiai adottság.) A kapuzárási pánikot már korábban elhittem neki, de csak a 2. felvonás közepén éreztem, hogy megérkezett a szerepbe. Táncpartnere, Molnár Andrea finom mozdulataival elvarázsolt. Bár néha úgy éreztem, mintha olvasná a szöveget, nőiessége, kecsessége csodásan oldották ezt. Lévay Viktória eddig talán minden szerepében nagyon hiteles volt számomra, most sem volt másképp. Tóth Enikőnek nagyon jól állt a szigorú, kissé kimért tánctanári szerep pedig hihetetlenül messze áll a Menopauza dögös, csapodár dívájától.
Az ensamble pompásan teremtette meg a tánciskolai, irodai vagy metrón utazós karaktereket. Szinte már Szente Vajk védjegye a színpadra a nézőtérről érkező színészek és a közönség bevonása: én is jártam meg így a világot jelentő deszkákat Kecskeméten, itt most Györgyi ropta fergeteges ritmusra az egyik táncos fiúval.
A változatos helyszíneket ledfallal oldották meg, ez lassan elengedhetetlen része lesz a modern színháznak, így elkerülhető a sok díszletmozgatás, kitárulnak a terek, egyik pillanatban még metrón ülünk, majd hirtelen a férfi wc-ben.
A fő mondanivaló szerintem mindenkinek átjött: tánc sok nehézségen átsegít, és igen, van úgy, hogy két embernek dolga van egymással, egymás életében.
