Keresem a listát. Nem találom. Persze ebben a rendetlenségben nehéz is. És olyan sok helyen lehet. Legutóbb úgy emlékszem, a táskádban hordtad. De most nincs ott. Feltúrom a dobozt is, amit a munkahelyedről hoztunk el. A doboz, ami hetekig volt még a kocsiban, mert nem tudtam kibontani. Aztán a gyerekekkel nekiültünk és sírva-nevetve pakolgattuk, hogy milyen kis vacakokat is eltettél. A listát viszont nem találom. Nagy levegőt veszek, és lassan kifújom, hogy lenyugodjak. Még abban is reménykedek, hogy a leheletem, mint egy palackból kiszabadult dzsinn majd megmutatja, merre keressem. De az én dzsinnem már hónapok óta nincs velem.
A listát már vagy 15 éve írtam. Vagy talán több... Az biztos, hogy már elmúltak az első rózsaszín ködös szerelmes pillantások, és már bekuckóztál a szívem mélyére, hogy ott maradjon mindig bennem az érzés: szeretlek, s te szeretsz.
Talán ezért is írtam a listát, hogy ne felejtsem el ezt az érzést, még akkor sem, amikor már semmit nem tudok.
Aztán hónapokig magamnál tartottam, és még csak meg sem mutattam, mert azt gondoltam, kinevetsz. Persze nem nevettél ki. Eltetted. S most nem találom.
A listát arról, hogy miért szeretlek. Mert néha már semmit nem tudok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése