2012. október 9., kedd

Naptár

Beindult kérem az évvégi naptár őrület. Legalábbis akárhova kattintok, mindenhol akciózzák az egyedi, fényképes naptárakat. Persze már 2013-ra gondolva :))
Eddig minden évben csak A/3-ban előhívattam egy egész éves áttekintő naptárat és vettem valami egyszerű lapozgatósat, vagy különböző magazinok (Kismama, Praktika stb) ajándékmellékletét használtam. Idén én is beállok a sorba, és már el is készültek az oldalak. Annál is inkább mert a Cewe oldalán ismét van naptáras kihívás, amin szerettem volna részt venni, így készítettem egy oldalt és annyira belejöttem, hogy a többit is összeraktam gyorsan (na, jó, mire a képeket kiválogattam, a színeket egyeztettem stb, azért eltelt pár nap)
Ilyen lesz a borító:

 És ilyenek a már kész oldalak:

Mindenképpen névnaposat akartam készíteni, mert nálam nem csak szobadísz a naptár, hanem ebbe írom a névnapokat, szülinapokat, fontosabb teendőket, kicsit olyan mint egy fali határidőnapló. A dizájn pedig: több oldalnál már meglévő scrap-es oldalakat használtam, vagy kiegészítettem még, vagy csak a hátteret módosítottam A/4-re és persze van, ahol egészen új körítést adtam a fotóknak.

Én idén a Fotohálózatnál fogom rendelni a naptárat, így letöltöttem a szerkesztő-rendelő programot, ahova csak bepakolom a kész oldalakat. No de nem muszáj mindenkinek Photoshoppolni azért, hogy egyedi naptárja legyen. A program felajánl egy csomó hátteret, díszítést, keretet. Egyébként nagyon sokféle naptártípus közül lehet választani, vannak egészen egyszerű "konyhai" naptárak, asztali határidő naptárak is, kisebb dísznaptárak, az ember győzze eldönteni, melyik is lenne a legjobb, legszebb, legnekünkvalóbb. 

2 megjegyzés:

  1. Én már évek óta cewe napárt használok, amit aztán el is teszek. Te is nagyon fogsz örülni a sajátodnak. Főleg, hogy ilyen klassz képekkel díszítetted.

    VálaszTörlés