2012. október 4., csütörtök

Karácsonyi üdvözlőlapok

Nem, nálam nincs még túl korán a témához. Már beszereztem* az idei új karácsonyfadíszeket :) Na, ki lepődött meg, nyújtsa fel a kezét! Azon viszont én lepődtem meg, pont ma reggel, hogy az újságokban már a csokimikulásokat hirdetik, de hát ez van, az üzletekben is előre gondolkodnak. Na, elkanyarodtam a témától.
Szóval, minden évben készítek karácsonyi lapokat. A legelsőt még kartonra nyomtattam, és hogy spóroljak a tintával, elég minimálosra sikererült a dizájn. Persze előtte fotózkodtunk. Aztán következő évektől már inkább simán előhívattam 10x15-ös fotóként (illetve az egyik évben 9x19-esben) Persze előtte szépen megszkreppeltem (csak nem tudtam, hogy ezt így hívják), majd előhívattam és a hátuljára még mehetett személyes üzenet is. Eleinte közösen leülőset, majd mikor ez már nehezen volt kivitelezhető, külön-külön fotósat. Ilyesmik lettek (nem találtam meg mindet, pl a 2009-es hiányzik, pont a hosszúkás, és az egyik nagyon vicceset, amikor a kutyára is tettem olyan piros agancsfélét, na, azt sem találom...)

Idén viszont beújítok. Már tavaly is szemeztem az üdvözlőkártyákkal, no nem a készen kaphatókkal, hanem amit rendelni lehet. Pl a Cewénél. Én idén is először Gimppel vagy Photoshoppal megszerkesztem a lapot, de a Cewénél van letölthető szerkesztő program, amivel szerintem bárki elboldogul! Kiválaszthatod a hátteret, a díszítő elemeket, az elrendezést, felajánl már kész sablont, amibe csak be kell pakolni a fotót és kész is. Van hajtott, duplaoldalas és szimpla, levelezőlap hatású, és most nézem, hogy lehet úgy is rendelni, hogy a csomagban (10 db van benne egyébként) mind más. Mert én pl szoktam adni az óvónéniknek is, most a tanítónéninek, meg a családnak, de ugye az óvónéniknek mégiscsak fura, hogy az egész családról adok képeslapot. Na, idén ez is meg lesz oldva.
Az idei dizájnt persze még nem mutatom, mert egyrészt még én sem tudom :) másrészt szeretném, ha meglepi lenne, ki tudja, mikor jár erre illetékes elvtárs.


*Rendeltem is, kaptam is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése