Queensrÿche - Silent Lucidity

Hush now, don't you cry
Wipe away the teardrop from your eye
You're lying safe in bed
It was all a bad dream spinning in your head

Your mind tricked you to feel the pain
Of someone close to you, leaving the game of life
So here it is, another chance
Wide awake you face the day, your dream is over
Or has it just begun?

There's a place I like to hide
A doorway that I run through in the night
Relax child, you were there
But only didn't realize and you were scared

It's a place where you will learn
To face your fears, retrace the years
And ride the whims of your mind
Commanding in another world
Suddenly, you hear and see
This magic new dimension

(I) will be watching over you
(I) I'm gonna help you see it through
(I) will protect you in the night
(I) I'm smiling next to you in silent lucidity

Visualize your dream
Record it in the present tense
Put it into a permanent form
If you persist in your efforts
You can achieve dream control (control)
How are we feeling today, better? (Dream control)
Dream control, dream control, dream control
(Help me)

If you open your mind for me
You won't rely on open eyes to see
The walls you built within
Come tumbling down, and a new world will begin

Living twice at once, you learn
You're safe from pain in the dream domain
A soul set free to fly
A round trip journey in your head
Master of illusion, can you realize?
Your dream's alive, you can be the guide but

(I) will be watching over you
(I) I'm gonna help you see it through
(I) will protect you in the night

(I) I'm smiling next to youxt to you

Silent Lucidity

 Azt hiszem, pont a jelekről és üzenetekről mesélek, amikor megpillantom bogár szemeit a szemközti széken. Fel sem tűnt eddig, hogy ott van és minket néz. Picit meg is borzongok, mert kísértetiesen hasonlít arra a sünire, amit én adtam neked a 24. szülinapodra. Akkor már 3 hete titkoltuk mindenki előtt, hogy több ez, mint tanár-diák kölcsönös tisztelete. Persze még mi magunk, se tudtuk, hogy mi lesz belőle.

Fannit kérdem, hogy ezmiez és eddig is így ültünk hármasban? És eszembe jut amit két perce meséltem: hogy minap reggel feldobott a FB egy videót, amiben Portnoy meséli, mennyire hálás, hogy 20 évvel ezelőtt, már épp indult el otthonról, mikor visszafordult és megölelte búcsúzóul az anyukáját. Az édesanyja aznap repülőgép balesetben meghalt. Szíven ütött a történet, mert még mindig fáj, hogy én "nem fordultam vissza". És akkor Portnoy után egy másik videó kezdődött, amit nem akartam már végighallgatni (épp LaBrie mesélt valamit), de akárhogy nyomkodtam, nem tudtam kikapcsolni és még mikor a tabletet letettem, hogy "jóvanakkor beszéljél, én meg öltözök addig", szóval a háttérben ment tovább a videó, és akkor lejátszották a Waits For Sleep-et. Ami azt hiszem az első Dream Theater szám volt, amit megmutattál és felvettél nekem kazira és kb 10 éve biztos nem hallottam. Egy lányról szól, aki elvesztette az szerelmét és csak vár az álomra. Hát mi ez, ha nem jel. Könnyes szemmel mosolyogva énekeltem végig a számot aznap reggel. Aztán este, mikor átküldtem Krisztának a dalszöveget és a youtube linket, belemotyogtam a semmibe, hogy ha itt lennél, biztos jót röhögnél rajtam, hogy ilyen szentimentális és spirituális liba lettem. És ekkor, pont ekkor a jött a Queensryche egyik dalának refrénje: "I'm smiling next to you" Amin már tényleg hangosan felnevettem, hogy ha valami, akkor ez tényleg nem lehet véletlen.

Én, az abszolút realista, két lábbal a földön járó, racionális gondolkodású ember most nézem a sünit és olvad a szívem. 

Néhány hete...

Lassan és megfontoltan ejtem ki kérdésükre a választ: jól vagyok. Már nem égeti nyelvem tüzes parázsként, már nem húzza össze mellkasom, már nem érzem hazugságnak. Már nem... most éppen nem.

Arcukon meglepett mosolyt látok, talán nem erre a két szóra számítottak. De nem fagy meg a levegő, mosolyuk és várakozásuk őszinte és néhány pillanat alatt én is túljutok a "hova üljek?", "mennyit mesélhetek",  "mit kérdezhetek"  nyugtalanító kérdéseken, amiket magamban már több napja hordozok. Valójában hetekkel ezelőtt megírtam az smst, hogy van-e kedvük találkozni, de a küldés gomb felett mindig megállt az ujjam. Néhány naponként ránéztem, megvan-e még és végül egy szép csütörtöki napon útjára engedtem. Nem jött rögtön válasz, csak másnap. Örültek, hogy írtam. Az érzés kölcsönös, hát itt vagyunk a Fehérvári úti étterem zsúfolt asztalainál. 

Kerüljük az emlékezést. Nem kínosan, de érzem, nem tudnak még beszélni rólad. Én már tudnék. Ez persze nem dicsekvés, inkább elfogadás. Témánk azért így is van rengeteg, régen találkoztunk. Jó újra látni őket. Hálás vagyok értük.

Rászúrok egy paradicsom darabkát a villámra és közben megpróbálom elképzelni, hogy ott ülsz Jani mellett. Nem megy. Csak az üres széket látom, arcodat nem. Fojtogat a hiányod. Nem is merek felnézni már. Inkább Anust hallgatom, ahogy mesél a gyerekekről és az unokákról, még a szülinapi bőröndszett is szóba kerül (igen, tőlük loptuk az ötletet), jót mosolygok rajta.

A gyerekek háromszor hívnak telefonon csip-csup kérdésekkel, napi sztorikkal. Pedig tudják, hogy kimenőn vagyok. Nem bosszankodom. Még nekik is gyakorolni kell az elengedést. Mesélek én is róluk. A jó napjainkról. A rosszakról inkább nem.

A desszert után a pincérek látványosan kezdenek pakolni és takarítani. Nem túl jó üzleti érzékre vall. De nem akarjuk feltartani őket a nagy rendrakásban, úgyhogy -miközben megbeszéljük, hogy következő alkalommal Dumaszínházazunk- lassan szedelőzködünk mi is.

Az utcán aztán mégiscsak előkerülnek a zsepik, és nem a hideg csípi meg az orrunk. Hiányzott a társaságuk, ahogy hiányzik az összes közös barát társasága is. És gúzsba köt a tudat, hogy gyáva vagyok felhívni őket. Majd jövő héten, majd karácsonykor, majd jövőre, majd egyszercsak. De most jó volt. Nagyon jó!

Rossz nap jó emberek között

Halkan kattan az üvegajtó az irodámon. Ritka alkalom, hogy becsukom. Lerogyok a székemre és kezembe temetem az arcom. Megint folynak a könnyeim. Reménykedem benne, hogy a főnök nem most akar bejönni. Az nem zavar, hogy látja nyomorom, de igyekszem megkímélni érzelmi hullámvasútjaimtól... nem tud vele mit kezdeni. A rossz napjaimmal meg pláne. Megbocsátom neki. Egyébként sem az ő dolga, hogy megoldja lelki gondjaimat. Úgyhogy csak ülök és hagyom, hogy a sós folyam elárassza az arcom és a tenyerem.

Néhány jó hét után ma megint megzuhantam, igazából ok nélkül.  Nincs névnap, nincs szülinap, nincs évforduló. Csak a hiányod van. 

Szilvi nyit be. Tudom, hogy csak fontos dolog miatt zavarna, így intek, hogy jöjjön és kifújom az orrom. Mindjárt jól leszek- mondom neki. Semmi gond, mindenkinek vannak mély pontjai, de minden elmúlik- mondja, és a rosszkedvre gondol. Én rád.... Megölel, mintha elveszett kisgyerek lennék. Tíz perc múlva Titával és egy tejszínhabos almás sütivel tér vissza. Hihetetlenek. 

A lenti tárgyalóban be kell rendeznem egy karácsonyi hangulatú mini fotós szobát. Nem állok még készen a karácsonyra - motyogom félig magamnak, félig a biztonsági őrünknek, aki egy darabig együttérzően nézi, ahogy az állvánnyal és ragasztószalaggal küzdök. Később párás szemmel megszorítja a kezem. 
Itthon biztos röhögnél, miközben mesélem, hogy peeeersze együttérez, mi? Vén kecske is megnyalja a sót... Én meg jól megsértődnék, hogy mér' vagy ilyen faragatlan... Dehát már tisztességesen megsértődni se tudok. Emlékeztetem magam, hogy hétfőn vigyek egy csokit a recepcióra.

Itthon az adventi koszorún kicserélem az egérkét egy angyalra és este lefekvés előtt kinyitom a Száz év magányt. Remélem András nem célzásképp vagy jóslatnak adta nekem....