Menopauza 11.

 

Kezed nélkül

Beállok a zuhany alá. Azt remélem, a forró víz nemcsak a könnyeimet mossa le, hanem gyászom is a csatornába engedhetem vele. Bár ilyen könnyű volna. 

Lenézek a mellkasomra, amit vörösre festett a kitágult kapillárisaimban áramló hemoglobin. Azt olvastam valahol, hogy a forró fürdő ellazít, úgyhogy még melegebbre állítom a hőfokot és várom, hogy víz tegye a dolgát. De a komisz most cserben hagy. Néha még mindig úgy érzem, mintha gyomorszájon vágtak volna. Bár olyan igazit, ököltől származót még sosem kaptam, de valahogy ugyanígy képzelem el.  Hogy megszédülsz és térdre rogysz. Hogy kiszorul a szussz. És belül egy láthatatlan kéz összeszorítja a szívemet, majd mikor enyhül a nyomás, milliónyi apró áramütés szalad végig a bőrömön és érzem, hogy lezsibbad a kezem és a lábam is. Majd a zsibogás lassan visszakúszik a szívemhez és ott csendben letelepszik. Kezet fog a magánnyal és együtt diktálják hétköznapom ritmusát. Bam-pabam. Bam-pabam. Bam-pabam.

Pedig sok ember van mellettem. Na, nem most. Most a zuhany alatt egyedül remélek megnyugvást. A kéz, ami eddig mindig ott volt, s foghattam bármikor és bárhol, az már nem nyúl utánam, ha elbotlok. Nem karol át esténként, s nem simítja kócos hajam ősz szálakat keresve. 

Tudom, érzem, körülöttem sok-sok ember szövi lelke aranyfonalából a védőhálót, hogy mikor újra zuhanok elkapjanak. Hogy amikor zsibong a lelkem lecsillapítsák és ha elmerülök a gyászom sötét folyamában, ők ott vannak és kezed helyett kezet nyújtanak felém. Bam-pabam. Bam-pabam. Bam-pabam.

Ez történt...

Milla hangosan üdvözöl. Bár lehet, hogy csak nem ismer meg. Nem hibáztatom, mégiscsak 4 éve már, hogy utoljára találkoztunk. Kócos fejével mutatja az utat befelé. Ebben még hasonlítunk is. Mármint a szélfútta dizájnban. Csak én ezért fodrász segítségét kérem, míg ő természetesen ilyen cuki. Ráadásul nem is vagyok ilyen jó házőrző. Mindegyis. Rábízom a cipőmet. Házigazdáim biztosítanak róla, hogy nem fogja bántani, a párnákat részesíti előnyben. 

Kicsit feszült vagyok, amit sok beszéddel, hadarással és egy terccel magasabb hanggal kompenzálok - szokás szerint. Képzelt lámpalázam talán azért is van, mert legutóbb annyira jól éreztük magunkat (nem királyi többesben: egészen biztos vagyok benne, hogy ők is nem csak én), és nem akarok csalódást okozni nekik. Tudom, érzem, nagyon vártak. Ők nagyon vártak, én nagyon készültem, úgyhogy kicsit izgulok. 

Lekucorodom "a helyemre" - mosolygok és egyben meghatódok a gondolattól, hogy nekem itt már helyem van. Milla körbejár tőlem kikunyerál egy fülvakarást, Andrástól egy kis sütit is kap. Zsuzsi rápirít. Nem a kutyára, Andrásra. Nézem hármójuk harmóniáját, kicsit talán irigy is vagyok. Rögtön elszégyellem magam a gondolattól. Úgyhogy inkább mesélek és mesélek. Mondom, sok beszéddel kompenzálok.  Néha persze hagyom őket is szóhoz jutni... Valahol Horthy Miklós kiugrási kísérlete tájékán érzem azt, hogy már nem feszélyez, hogy keverem a személyes névmásokat és most nem bánt annyira, hogy bajban vagyok az igeidőkkel. Mert az úgy szoktuk helyett már RÉGen úgy csináltuk van és a mi is máshogy mi már. De ezen csak utólag rágódom, már itthon. Ott, akkor azt hiszem, valami különös nyugalom szállt meg és csak az zavart, mondjuk az rettentően, hogy nem tudom normálisan elmagyarázni, miért szeretem annyira a Menopauzát. Utóbb inkább elküldöm Andrásnak az idevágó színházas scrap oldalakat. 

Az alkotós szentélyekben erős késztetést érzek, hogy megsimogassam a polcokat, a falakat és a könyveket. Varázslatos, hogy még ide is beleshetek. Úgyhogy inkább zsebrevágom a kezem, mégiscsak milyen pimasz dolog lenne már végigtaperolni mindent. 

Tovább maradtam, mint ahogy illendő lett volna, de hálás vagyok, hogy ott lehettem. A batyum nem csak azért lett könnyebb, mert a sütit, amit nekik sütöttem kipakoltam belőle.... 

Köszönöm a társaságot, nagyon kellett.
Köszönöm a jókedvet, megbabonázott.
Köszönöm a fagyit és a sós sütit. Mindkettő nagyon finom volt.
Köszönöm a mai jóságot. Azt hiszem, meg sem érdemlem.

Hiányzol

Hallgatnám szíved dobbanását. Lennék fonendoszkóp membránja, mi ráfeszül mellkasodra.

Vagy lennék újra apex cordis, mi voltam talán.

Lennék szívbillentyűd, s szívemmel lüktetném te szíved tovább.

Lennék bármid, csak özvegyed nem. 

Okt.15.